funiQ logo

This article is not available in slovenski. This is the madžarski version of the article.

Hegyesd (hegy)

A Balaton-felvidék tanúhegyei közül az egyik legkisebb a 281 méter magas, szabályos kúp alakú vulkáni tanúhegy, a Hegyesd.

A Tapolcát és Veszprémet összekötő 77-es út mentén Tapolcához közel már az útról is jól látható a kis kúp - aki innen érkezik a Tapolcai-medencéhez, ez az első tanúhegy, amit közelről láthat.

Sokkal kevésbé ismert, mint nagyobb testvérei, pedig ennek a csúcsára is vezet turistaút, sőt, még várromot is találunk a tetején.

Az azonos nevű faluból a sárga sáv jelzésen kell elindulni, miközben a Várhegy tanösvény állomásain a környékről olvashatunk érdekességeket. A csúcsra egy meredek lépcsősoron jutunk fel, de ahogy a tapasztalt tanúhegy-mászók megszokhatták, gyönyörű panoráma fogad minket a többi tanúhegy jóvoltából. A másik irányban rálátunk Hegyesd falura és Monostorapátira, a kettő közt pedig a hegyesdi Bányató és a Monostorapáti-víztározó víztükre kéklik.

A romok egy XIII. században épült várról tanúskodnak , de sajnos már tényleg csak maradványokról beszélhetünk, épphogy kilátszódó falrészekről. A tatárjárás idején épült várat feltehetően gyalogos hadsereg állomásoztatására használhatták. Sokszor gazdát cserélt, míg 1561-ben váratlanul elfoglalták a várat a törökök. Pajazit vajda és emberei hamar a környék rémurai lettek. A vajda 1562-ben párbajra hívta a közeli Csobánc híres kapitányát, Gyulaffi Lászlót, aki azonban erősebbnek bizonyult, és rögtön az első összecsapásnál átdöfte a vajdát a kopjájával. Nem sokkal később a környékbeli várkapitányokkal együtt visszafoglalták Hegyesd várát, de utána felrobbantották azt, hogy soha többé ne tudja használni a török.

Tanúhegyek

Tanúhegyek a Balaton-felvidéken Több millió év történetét mesélik el nekünk a Balaton-felvidék jellegzetes formájú hegyei, mégis mindegyiknek megvan a maga sajátossága. Cikkünkből kiderül, hogy melyik tanúhegyről lehet siklóernyőzni, melyik hegyet vágták félbe, hol találunk várromokat, vagy hogyan jutunk el a bazaltorgonákig.